2024. március 25., hétfő

Kreatív Kikötő: Macskabirodalom színezőkönyv - Videóval


Sziasztok!
Bizton mondhatom, hogy rég voltam ilyen boldog egy színezőkönyv megjelenésének láttán. Már régen követem Teresa Goodridge munkásságát nagyon sok színezőkönyve megjelent már az évek során külföldön de most végre Magyarországot is elkezdte meghódítani a munkássága, mivel végre nálunk is megjelent első színezőkönyve magyarul, Nagyon remélem, attól, hogy ez volt az első nem ez lesz az utolsó, hanem egy idő után az összes eddig megjelent könyvét a könyvespolcunkon láthatjuk majd.

A színezőkönyv külsejéről:
Az első borító kemény kartonból készült. A legtetején láthattok egy sötét piros csíkot, amelynek két oldalán világos piros színnel készített inda szerű minta helyezkedik el. A sötét piros csíkon fehér nyomtatott betűkkel a színezőkönyv sorozat nevét olvashatjuk. (Kreatív Kikötő). A színezőkönyv sorozat neve két szóból áll a két szó között egy félkörívben színes ceruzák és ecsetek láthatók, ebből a kis rajzból már sejthető, hogy nem csak ceruzával de akár festékkel is színezhetjük a rajzokat. Közvetlenül a sötét piros csík alatt egy rövid szöveg olvasható (ugyan azzal a sötét piros színnel, nyomtatott betűkkel), amely arra kér, hogy a színezőkönyvben színezés közben találd meg a saját színeidet. A borító többi része hófehér. Közvetlenül a sötét piros csík alatt, világos kék színnel különleges betűkkel a színezőkönyv címe olvasható. A cím alatt kisebb és nagy nyomtatott betűkkel világos piros színnel a színezőkönyv szó olvasható. Az üresen maradt fehér részen egy részlet gazdag gyönyörűen kiszínezett kép látható. Két cica az ablak párkányon pihen. Egyikük ábrándozva néz ki az ablakon, a másik az igazak álmát alussza. A harmadik cicus az alvó cica előtt lévő gombolyagot szeretné elvenni. A kép kiszínezhető formában a könyvben is megtalálhattok. Az alsó részen középen a kiadó neve látható.

A hátsó borító is kemény kartonból készült. A tetején egy a színező könyvben teljes egészében megtalálható háromnegyed részt kiszínezett képet láthatunk születésnapot ünneplő cica barátokkal. A képet természetesen kiszínezhető formában is megtaláljátok a könyvben. A kép alatt egy szélesebb sötét piros csík helyezkedik el, amelyen egy rövid ismertetőt olvashattok a színezőről. Az ismertető alatt a fennmaradó hófehér részt egy rövid vékony vonallal választották ketté. A bal oldalon visszaköszön az első borító legfelső részén látható sötét lila csík és a benne lévő dolgok. Alatta fekete és sötét kék betűkkel arról olvashattok, hogy mit kínál a színezőkönyv azoknak, akik megvásárolják, valamint, hogy milyen színezőeszközökkel színezhetjük ki a könyvet. A jobb oldalon a rajzoló nevét, a kiadó webcímét, a könyv ára és egy vonalkódot láthattok.

A könyv gerince szintén sötét piros színnel készült, amelyen a kiadó neve, a színezőkönyv címe és a rajzoló neve fehér és világos sárga betűkkel olvasható.

A színezőkönyv belsejéről:
Amint kinyitjuk a színezőkönyvet a bal oldalon egy teljes egészében kiszínezett képet láthatunk három a kertben játszadozó cicával. Kettő bele bújt a virág cserépbe és onnan néz vissza ránk a harmadik olyan mintha felszeretné, borítani az egyiket, hogy ő mászhasson bele. Ezt a képet a könyvben is megtaláljuk kiszínezhető formában. A jobb oldalon fekete nagy nyomtatott vastag, betűkkel a könyv címét olvashatjuk, majd alatta vékonyabb és kisebb nyomtatott betűkkel a színezőkönyv szó olvasható, alatta pedig a rajzoló neve. Az oldal legalján középen pedig a kiadó neve kapott helyet fekete nyomtatott betűkkel. Az üresen maradt részen cserépben ücsörgő cicákat láthatunk ennek a képnek a felső részéből hiányzik egy kis rész de ne aggódjatok a teljes képet megtaláljátok a könyvben.

Ha tovább lapozunk a bal oldalon még olvashatunk pár fontos információt a könyvre vonatkozóan, amelyek nem csak a színezőkönyvekben, mesekönyvekben, hanem a regényekben is megtalálhatóak. Innentől kezdve ha lapozunk a bal oldal mindig üres

Mielőtt a könyv végére érnénk egy újabb teljesen kiszínezett képet láthatunk a hátsó borító belső oldalán. A rajzon egy nagy ruhás szekrényben bujkálnak a cicusok. Természetesen ezt a rajzot is megtaláljuk a könyvben kiszínezhető formában is.

Minden rajz teljes oldalas, álló tájolásúak vékony keretet kaptak Ha lapozgatom a könyvet nem csak a részletgazdag rajzok amik azonnal beszippantanak, hanem olyan érzésem van mintha egy hatalmas házba lépnékbe ami telis - tele van cuki kis cicákkal ez az ő birodalmuk, amelynek most mi is részesei lehetünk. Itt játszanak, pihennek, ünnepelnek minden idejüket itt töltik egymás vidám társaságában.

Ragadjatok hát színező eszközt és keltsétek életre ezt a csodás Macskabirodalmat.

A színezőkönyv különlegességei:
- minden rajz a jobb oldalon van, a bal oldal teljesen üres
- a hófehér papírnak köszönhetően biztos, hogy a színező eszközeink eredeti színét láthatjuk viszont a rajzokon
- a könyv lapjai nagyon vastagok, ami azért jó mert így nyugodtan színezhetünk rá pasztell krétával, pasztell ceruzával, akvarell ceruzával, vagy akrilfestékkel anélkül, hogy attól kellene félnünk, hogy a színező eszköz színei átütnek a lapon, ezzel „tönkretéve” a másik oldalon lévő rajzot.
- színezhetünk szabadon de ha úgy tartja kedvünk az első és a hátsó borító külső és belső oldalain látható kiszínezett képek alapján is kiszínezhetjük a rajzokat.

Lapozzátok végig az általam készített videóban a színezőkönyvet:


A színezőkönyvet a linkre kattintva tudjátok beszerezni:
https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/gyerekirodalom/kepeskonyv-egyeb/macskabirodalom-szinezokonyv

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése