Sziasztok!
Beléptem az időgépbe és a Festede Csapatának segítségével vissza mentem egészen az 1960-as évekbe. Az 1960-as évek kollekcióban olyan festményeket találtok, amelyeken a korra jellemző személyek járművek és egyéb különlegességek láthatok.
Mielőtt
meg néznénk kicsit közelebbről az 1960-as évek kollekció előtte
szeretném a figyelmetekbe ajánlani előző bejegyzéseimet, amelyek
szintén a számfestők világába kalauzolnak el Benneteket. A
bejjegyzéseket a címekre kattintva érhetitek el:
1.
Festésszámok
szerint mi is ez, hogyan csinálom én és mik a tapasztalataim
2.
Festede
Vízi világ kollekció – Videóval
3.
Festede Cuki állatok kollekció – Videóval
Most pedig
nézzük meg a blogbejegyzésem címében említett kollekciót
közelebbről:
A kollekcióban jelenleg (a bejegyzésem
megírásának időpontjában) 44 különböző kép közül
választhattok. Minden kép 40X50 cm-es ez a festhető felület
mérete. Kérhetitek keretre feszítve vagy keret nélkül. Valamint
nehézségi színt szerint is választhattok a kollekció képei
között: nagyon könnyű, könnyű, közepes, nehéz és nagyon
nehéz Találtok a kollekcióban: női portrékat, autókat, sok
olyan stílusú design-t találtok még itt ami ezt a korszakot
jellemzi.
Mutattok pár képet a kollekcióból
Ha
szeretnétek megvásárolni kattintsatok a képekre!

A kollekció többi darabját itt tudjátok megnézni és megrendelni:
https://www.festede.hu/termekkategoria/1960-as-evek-szamfestok/
Megmutatom Nektek azt a képet amit én festettem a kollekcióból:
Amikor megérkezett egy fekete csomagoló anyag borította a dobozt kívülről erre került fel a címzés címke.
Ha levesszük ezt a csomagolást egy kartondobozt találunk ebbe került bele a készlet.
Mit találtok a dobozban:
- vászonra nyomtatott számozott kép felhajtogatva vagy keretre feszítve ez attól függ, hogy kerettel vagy anélkül rendeltétek
- színes referencia kép, hogy lássuk milyen lesz a kész festmény
- papírra nyomtatott számozott kép
- a festéshez szükséges akril festékek 3 ml-es műanyag tégelyben
- 4 db ecset (2 db vékony, 1 db közepes és 1 db vastag)
- 1 db akasztó
- 1 db Festede számfestő használati útmutató (2 oldalas) Újdonság!
Most nézzük meg a készletben lévő dolgokat egyesével:
A kifestésre váró vászonkép
A képet két -féle képpen rendelhetitek keretre feszítve vagy keret nélkül.
Ha keret nélkül kéritek így fog kinézni

Ha keret nélkül kértétek a képet lazán feltekerve kerül a dobozba.
Ha esetleg mégsem lazán feltekerve van a dobozban a festmény. Hogyan tudod eltüntetni a hajtás csíkjait:
Nekem festés közben elkezdett eltűnni a hajtogatás csíkja volt már ilyen képem ahol látszottak. Festés után pedig szorosan feltekertem és így tettem vissza a dobozba. Majd amikor folytattam a festést kitekertem és megfordítva visszafelé is feltekertem, hogy ne kunkorodjon fel a vászon széle.
A sokszori feltekerések hatására elkezdet megszűnni az összehajtásból adódó csíkok persze nem teljesen de erre is van megoldás. A vászon hátoldalára anyagot terítve nem túl forró vasalóval megvasalva a vásznat el lehet tüntetni a csíkokat.
A kifestésre váró számozott képünk felett a Festede logója látható. A kép alatt pedig a festmény neve (Fiatal Elvis Presley).

Színes referencia kép
Ez a kép azért került bele a készletbe, hogy láthassuk, hogyan fog kinézni a kész képünk. De ez nem csak erre jó. Nekem volt olyan helyzet amikor nem tudtam eldönteni, hogy egy adott terület hová kapcsolódik emiatt azt sem tudtam milyen színű lehet. Elő vettem a referencia képet kikerestem rajta az adott alakú területet és mivel előre elkészítettem egy színskálát a festékekről amit a referencia képen megtalált mező mellé helyeztem így könnyen megtaláltam a megfelelő színt.
A kifestésre váró kép
papírra nyomtatott mása
Papírra nyomtatták a kifestendő kép
kiköpött mását. Ez a kép nagyon jó szolgálatot tesz festés
közben ha már nagyon előre haladtunk a festésben és nem
emlékszünk milyen szám volt az adott területen erről a képről
megtudjuk, nézni.
A festékek:
Akril festékek 3 ml-es
zárható műanyag tégelyben vannak. A darabszámuk attól függ
mennyi különböző színből áll a megfestésre váró képünk. A
kis műanyag tégelyek mind megvannak, számozva egészen az 1-estől
valameddig az én esetemben a Kalandok a hideg éjszakában 1-27-ig
vannak a tégelyek számozva ez azt mutatja, hogy ennyi színből áll
a kép. A kis tégelyek nagyon jól zárnak ezzel megóvva a festéket
a kiszáradástól. A 27-es színből két tégelyt is tettek a
készletbe, hogy biztosan elég legyen, mivel ezen a képen sok volt
a nagy területen lévő 27-es szám.
Ecsetek
Négy különböző méretű ecsetet találtok a készleteben 2 db vékony, 1 db közepes és 1 db vastag. A kerek, hegyes ecsetek sörtéin műanyag védő henger van.

Akasztó és szögek
Akasztott és szögeket is helyeztek a csomagba, hogy ha keretre feszítve rendeltétek a képet vagy utólag helyeztétek keretre vagy keretbe könnyedén fel tudjátok akasztani a falra a kész remekműveteket.
Festede számfestő használati útmutató
Ezen a két oldalas instrukció sok hasznos dolgot tartalmaz (a doboz tartalmával, az ecsetekkel, a festékekkel és különböző technikákkal kapcsolatban), amelyek nem csak kezdőknek hanem halad is segítségére lehet.

Ha nagyon aprólékos képet választottatok javaslom, hogy szerezzétek be még pár dolgot a készlet mellé jól fog jönni az alkotás során:
1. Ecset készletet amelyik az aprólékos részletek festéséhez tökéletes. A készletben 6 db vékony ecset van 000, 00, 0, 1, 2, és 3-as méret vastagságban.
Itt tudjátok beszerezni:
https://www.festede.hu/termek/6-db-os-ecsetkeszlet-reszletek-festesere/
2. Egy jó fényt adó led lámpát Én led fényként a Handy nagyítós led lámpám fényét használom nagyon jó fényt ad és nem bántja szemem a világítása.
3. Egy jó nagy dioptriás álló vagy kézi nagyítót, hogy az apró részleteket jól lássátok alkotás közben. A Festede oldalán két félét is tudtok venni:
Világítós, asztalra állítható nagyító
https://www.festede.hu/termek/vilagitos-asztalra-allithato-nagyito/
Kinyitható,
hordozható
zsebnagyító
https://www.festede.hu/termek/kinyithato-zsebnagyito/
Valamint
ha nem szívesen dolgoznátok az készlethez kapott ecsetekkel vagy
attól tartotok, hogy festés közben egy idő után megadják
magukat a készlethez kapott ecsetek akkor javaslom, hogy tartalékba
szerezzétek be a 10 darabos prémium ecset készletet is nálam ez
is elő szokott kerülni. A készletben 0-12-es méretig találtok
ecsetet, amelyeknek különböző formája van: legyező, lapos,
helyes, vágott végű.
Itt tudjátok
beszerezni:
https://www.festede.hu/termek/10-db-os-premium-ecsetkeszlet/
Minden
megrendelésünk után kapunk e-mailben egy pdf fájl-t. Letöltöttem
a kapott fájl-t a táblagépemre magam mellé tettem, ránagyítottam
a bal felső sarokban (én innen kezdem a festést mert jobb kezes
vagyok) az első mezőre megnézem a számot és kifestem. Majd egy
kicsit arrébb tolom a pdf képet megnézem a következő számot és
így haladok a festéssel még teljesen elkészül a kép, Ezzel a
módszerrel minden mezőt még a legapróbb számot is tökéletesen
láttam de természetesen a festésnél a nagyító is végig a
kezemben volt hiszen így kíméli az ember a szemét. Szóval nagyon
nagy segítség az ajándékba pdf fájl mindenkinek ajánlom, hogy
bátran használja minden számot tökéletesen látni rajta így a
festés még élvezetesebb lesz hiszen nem kell azon bosszankodni,
hogy esetleg egy-egy mező számát nem tudjuk kisilabizálni.
Ahogy
olvassátok a soraimat gondolom felmerül a kérdés Bennetek, hogy
igen ez egy jó ötlet de mi van ha az adott napon abba hagyom a
festést honnan fogom tudni, hogy éppen hol jártam a pdf-ben ha
bezártam a fájlt. Ezt é egész egyszerűen szoktam megoldani:
megnézem, hol járok a vásznon éppen megfogom az eszközömet amin
a pdf meg van nyitva. Még mielőtt ránagyítanék megkeresem
nagyjából hol van az a rész ahol tartok és ott kezdek el
ránagyítani. Ha esetleg nem pontosan ott van a mező ahol
ránagyítottam visszanézek a vászonra megnézem az alakját a
mezőnek és az alapján is be tudom tájolni pontosan, hogy hol
tartottam. Ha megtaláltam ugyan úgy folytatom mint előző nap. A
festésem a pdf-fel együtt halad mindig az a szám van előttem a
segéd képnél amit éppen festek.
Megjegyzés:
A Festede.hu
Csapata
az egyetlen akik a megrendelés mellé e-mail-ben a festendő kép
másolatát elküldi nekünk pdf formátumban, hogy megkönnyítsék
a festést számunkra.
Előkészületek
a festéshez:
Most,
hogy megérkezett hozzánk a számfestő készlet és az esetleg
pluszban rendelt ecset készlet, készletek. Nézzük mi minden kell
ahhoz, hogy elkezdhessük a festést:
Keresünk egy számunkra
kényelmes helyet ahol kényelmesen eltudunk, helyezkedni jó a
megvilágítás. Olyan felületen fessünk ami stabil és könnyen
tisztítható. Ha szükséges takarjuk le a felületet tisztítható
terítővel ha asztalon és nem állványon dolgozunk.
Készítsük
magunk mellé:
-
a kifesteni kívánt képet
- a hozzá kapott festékeket
- az
ecseteket vagy azokat amiket a készlethez kaptunk vagy azt amit
külön vettünk hozzá legyen egy ecset az aprólékos részeknek,
egy a nagyobb részleteknek és egy a se nem túl nagy se nem
aprólékos részleteknek.
- egy tálban vagy műanyag dobozban
tiszta vizet
- egy tiszta rongy vagy papírtörlő ami jól szívja
a vizet
- Pentart Pouring Medium (akrilfesték hígító)
-
kézi vagy asztali nagyító, hogy az apróbb részleteket jobban
láthassuk
- legyen mellettünk a mobiltelefonunk vagy táblagépünk
amire letöltöttük a megrendelésünk után e-mailben kapott pdf
fájlt ami a kifestendő képünk mását tartalmazza ez megkönnyíti
a festést mivel ezen minden számot tökéletesen láthatunk
valamint
a színes referencia kép is hátha szükségünk lesz egy kis
puskázásra a színeket illetően.
A
festékek állaga:
Festés
előtt minden képpen nézzük meg a festések állagát ebben a
készletben kétféle állag volt észlelhető a festékeknél de
természetesen mindkettőre találtam megoldást:
1. A festék túl
sűrű: Ha túl sűrű a festék nem terül szépen a vásznon és
olyan pikkelyes hatása lesz a festett felületnek. Erre az a
megoldás, hogy hígítjuk a festéket.
Megjegyzés:
Az akrilfestéket sosem hígítjuk vízzel egyáltalán nem ajánlott,
mert a víz árt a festék pigmenteknek minél többször hígítjuk
vízzel egy idő után a festék pigmentek veszítenek a színükből
és fakók lesznek víz festék hatásuk lesz és egyáltalán nem
fog szépen fedni.
Víz helyet használjatok Pentart Pouring
Medium akrilfesték hígítót egy két cseppet csepegtessetek a
festékbe majd fog piszkálóval keverjétek el benne nem fogja
fakítani a festék színét bármennyiszer is hígítjátok vele a
festéket viszont megszünteti a festék sűrűségét hígabb lesz
és szebben fog terülni.
A Pentart Pouring Medium akrilfesték
hígító használatáról készítettem egy külön bejegyzést,
amelyben videóban is megmutattam a használatot. A bejezést itt
érhetitek
el:
https://doraszigeteblog.blogspot.com/2024/01/pentart-pouring-medium-akrilfestek.html
2.
Túl híg a festék: a) Olyan mintha vizes lenne terül ugyan a
vásznon de foltosan fed vagy egyáltalán nem még többszöri
átkenésre sem. Ilyen esetben az a megoldás, hogy a kis tégelyt
egy órára vagy tovább nyitva hagyjuk ennek hatására elkezd
visszasűrűsödni a festék és jobban fog fedni. Ha esetleg nagyon
visszasűrűsödne az első pontban leírtak alapján tudjuk újra
hígítani.
b) Ilyen esetben az a megoldás, hogy a kis
tégelyt egy órára vagy tovább nyitva hagyjuk majd fogpiszkálóval
felkeverem a festéket és szemmel látható, hogy visszakapja a
megfelelő sűrűséget.
Ha megfelelőek a festékek állagai
készítsünk egy színskálát magunknak ez is segíthet a festés
során.
Ha mind ez meg van kezdődhet a festés.
A
festés menete
Ha
jobb kezes vagy a bal sarokból kezdj el festeni és a jobb sarok
felé haladj fentről lefelé. Ha bal kezes vagy a jobb sarokból
kezdj el festeni a bal sarok felé haladva fentről lefelé.
Több
-féle képpen is lehet festeni a képet.
1.
Kiválasztunk egy színt és a vásznon a hozzátartozó számokat
mind lefestjük.
2. A vászon szerint haladunk meg a fentebb leírt
irányban attól függően milyen kezesek vagyunk. Megnézzük milyen
szám van a vásznon kiválasztjuk a számmal azonos tégelyű számot
és így fessünk.
3. Először csak a hátteret festjük ki és
csak aztán a képen szereplő többi részt.
4. Először a
részleteket festjük meg és csak a legvégén a hátteret
5.
Sorban festjük tehát a hátteret is és a részleteket is.
Én
a 2. és 5. variációval festettem a képemet és mivel jobb kezes
vagyok a bal sarokból haladtam a jobb sarok felé fentről lefelé
sorba a számokon és először csak a hátteret készítettem
el.
Új
tapasztalatok a festés során
1.)
Amikor lefestettem egy nagyobb mezőt azt vettem észre, hogy miután
megszáradt fehér pontok jelentek meg a mezőben. Először azt
gittem csak a lámpa fénye miatt látom, ahogy csillog a festék.
Felemeltem a képet, hogy más szögből kapja a fényt és láttam,
hogy ez nem a fény miatt van mivel még akkor is láttam a fehér
pontokat. A festék száradás közben kissé „összehúzza magát”.
Ilyen esetben újra le kell festeni a mezőt ha teljesen megszáradt
és tökéletes lesz.
2.) Átvert a fénylő festék :-) Ennél
a képnél többször is átvert a fénylő festék oly módon, hogy
azt hittem, hogy egy mezőt nem festettem le megfelelően mintha
átlátszana de ez nem így volt elég lett volna egy rétegben is
felvinnem a festéket úgy is tökéletesen fedett. Erre úgy jöttem
rá, hogy amikor már a sokadik ilyen eet volt gondoltam kicsit
megmozgatom vagy megemelem a festményt, hogy más szögből essen rá
a fény hiszen ha nem jól fedett volna a festék az látszott volna
úgy is ha más a megvilágítás. De nem így tökéletes volt a
fedés csak a fény játéka csapta be a szemem, ahogy fénylett a
festék ez különösen a világos színeknél volt jobban
érzékelhető.
Megjegyzés:
Mivel későn vettem észre, hogy a festék száradáskor „összehúzza
magát” sajnos már nem mindenhol sikerült korrigálnom a képet
de így is meg vagyok elégedve a végeredménnyel. Mindjárt ti is
megnézhetitek. Bár egy-egy képet 3-4 hónapig festek(természetesen
ez attól is függ milyen nehézségi szintűt választok) ez a
tapasztalat amit az 1.) pontban írtam arra sarkal, hogy egy kicsit
lassítsak és ha lefestettem pár mezőt egy bizonyos idő után
térjek vissza és nézem meg vannak-e fehér foltocskák a mezőben.
Tudom, hogy most azt mondjátok, hogy ez macerás meg akkor nem halad
az ember de szerintem a festésnem nem az a lényege, hogy minél
előbb készen legyen hanem, hogy kihozzuk magunkból a legjobbat és
élvezzük azt a tevékenységet amit csinálunk és a végén mi
magunk legyenek elégedettek a végeredménnyel ne pedig azzal
foglalkozzunk, hogy mások mit mondanak róla.
Pár fázis kép
a festésről:
Hogy
fessük a számozott mezőket:
Én
két -féle képpen festem a mezőket:
1. Először a mező
széleit a határvonalak mellett festettem meg a mezőt, majd a többi
részét is kifestettem ügyelve arra, hogy mindig egy irányba
húzzam az ecsetet.
2. Először a mező nagy részét lefestem és
csak a végén a széleit a határvonalnál itt is ügyelve arra hogy
az ecsetet egy irányba húzzam.
Az elkészült festmény
Még mielőtt zárnám a bejegyzésemet szeretnék még pár tanácsot adni:
Hogyan tüntessem el a számokat a vászonról:
Előfordulhat, hogy átlátszanak a számok a világos színek alatt hiába festjük le több rétegben erre is van megoldás. Mielőtt lefestitek a felületet a világos színnel ha van a festményhez fehér szín fessétek le a számot vele és ha megszáradt fessetek egy réteget a világos színnel majd száradás után még egyet mert előfordulhat, hogy a fehérrel lekent rész egy kicsit világosít a fele festet színen. Ha esetleg nincsen fehér a festményhez vagy csak féltek, hogy nem lesz elég a képhez ezért nem szeretnétek használni akkor szerezzetek be matt titánfehér akrilfestéket ez is tökéletes lesz a számok eltüntetésére a fentebb leírt módszerrel.
Ecsetek
tisztítása:
Ha
befejezzük a festést egy adott napra akkor azonnal mossuk ki az
ecseteket:
1.
Lehetőség: Langyos
folyó vízzel vizezzük be majd folyékony szappannal (azzal amivel
kezet is szoktunk mosni otthon) mossuk ki a sörtéket próbáljunk
meg minél több festéket eltávolítani a sörték közül majd
újra öblítsük ki langyos folyó víz alatt. Ha még nem fehér
színű a szappan hab amit lemostunk a sörtékről vagy nem látjuk
elég tisztának a sörtéket ismételjük meg a műveletet. Ha elég
tiszta az ecsetünk tegyük bele valamibe amiben fejjel lefelé
lóghat, hogy jól kicsöpöghessen a sörték közül a víz és jól
kiszáradhasson.
2.Lehetőség: Vegyünk
kifejezettem ecsetmosásra alkalmas folyadékot azaz ecet mosó
folyadékot. Öntsünk egy kicsit egy kis edénykébe vagy valamibe
és ebben mossuk ki az ecsetet körkörös mozdulatokkal addig amíg
teljesen tiszta nem lesz a papírunk amikor leitatjuk az ecsetről a
folyadékot. Sok -féle ecsetmosó folyadék közül tudtok
választani mindenki megtalálhatja a számra legmegfelelőbbet.
3.
Lehetőség:
Ecsetmosó szappan amely természetes növényi olajakat tartalmaz
ezért megóvja az ecset sörtéit. A használata egyszerű ugyan úgy
kell használni mint amikor a kézmosásra használt folyékony
szappannal mossuk ki az ecsetet. Langyos folyó vízzel vizezzük be
majd a szappannal mossuk ki a sörtéket próbáljunk meg minél több
festéket eltávolítani a sörték közül majd újra öblítsük ki
langyos folyó víz alatt. Ha még nem fehér színű a szappan hab
amit lemostunk a sörtékről vagy nem látjuk elég tisztának a
sörtéket ismételjük meg a műveletet. Ha elég tiszta az ecsetünk
tegyük bele valamibe amiben fejjel lefelé lóghat, hogy jól
kicsöpöghessen a sörték közül a víz és jól
kiszáradhasson.
Hogyan
fotózzuk a festményt:
Ha
szeretnétek fotózni a festményt készítés közben vagy a kész
végeredményt. Minden képpen tartsatok nagyobb távolságot a
képtől. Ezek a képek igénylik a távolságot, mert így nem
látszanak annyira a színek határai ha nem sikerült eltüntetni
tehát nem úgy látszik mintha csak színes foltok lennének a
képen.
Tehát állj elég távol a képtől ha fotózd vagy
csak nézed. Ha megtaláltad a megfelelő távolságot fotózásnál
semmi képpen ne közelíts a képre. Ha zavar, hogy sok minden
látszik a kép körül utólag vágd le a felesleget.
Az
1960-as évek kollekciót itt tudjátok megnézni és itt tudtok
vásárolni is ha
szeretnétek:
https://www.festede.hu/termekkategoria/1960-as-evek-szamfestok/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése